Foti peter utmutato rebellis tanaroknak


PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 317270601
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 19,64

MAGYARÁZAT:Foti peter utmutato rebellis tanaroknak

A termék nincs raktáron, azonban Könyvkereső csoportunk igény esetén megkezdi felkutatását, melynek eredményéről értesítést küldünk. Bármely változás esetén Ön a friss információk birtokában dönthet megrendelése véglegesítéséről. Kosár mentése Kosár ürítése Pénztár.

Az Ön böngészőprogramjában nincsenek engedélyezve a JavaScript-ek! Így az oldalunk fő funkcióit nem tudja használni! Főoldal Könyv Társ. Igyekszik a gyerekek szemével látni. Ezen az úton fedezte fel a Summerhill-iskolát, amely a pedagógiában a gyerekközpontú iskola szimbóluma: azé az iskoláé, ahol a gyerekek igényei legalább olyan Ezen az úton fedezte fel a Summerhill-iskolát, amely a pedagógiában a gyerekközpontú iskola szimbóluma: azé az iskoláé, ahol a gyerekek igényei legalább olyan fontosak a játékra, mint a tanulásra.

Ahol nem is tesznek különbséget tanulás és játék között, mert a gyerek számára a kettő ugyanaz. Utolsó ismert ár: 1 Ft. Válassza az Önhöz legközelebb eső átvételi pontot, és vegye át rendelését szállítási díj nélkül, akár egy nap alatt! Nincs értékelés. Ezek is érdekelhetik Kapcsolódó termékek. Kategória bestsellerei Kiadói újdonságok. Örökölt sors Orvos-Tóth Noémi. Törzsvásárlóként: pont. A döntés Edith Eva Eger.

Az ajándék Edith Eva Eger. Ki vagy Te? Almási Kitti. Hogyan szeretsz? Lukács Liza. Bátran élni - Félelmeink és gátlásaink leküzdése Almási Kitti. Teljes lista. Popper Péter könyvcsomag Popper Péter. Exit - A könyv - Hajónapló Giorgos Kiafas. Leonardo da Vinci titka Vincent Raffaitin. A vaddisznó vadászata Norbert Happ. Saxum Kiadó Kft. Kívánságlistához adom. Események

Kedves Olvasó! Tanácsadó tanároknak, akik utálják a túlközpontosított iskolai bürokráciát, és akik szeretnének a rájuk bízott gyerekekkel emberi kapcsolatba lépni, hogy mindannyian jól érezzék magukat, és lehetővé tegyék a gyerekeknek II. Emberek, akik tekintélyelvű osztályokba jártak nem könnyen tudnak átszokni a nyitott osztályok légkörébe. Magam is tekintélyelvű tanár voltam eleinte. Az egyetlen mód, ahogyan tanítani tudtam, az volt, ahogyan engem is tanítottak. Évekig tart, míg az ember képessé lesz arra, hogy máshogy működjön egy szabadabb környezetben.

A gyerekek számára a szabadság egyszerűbb, mint a tanárnak. A változás nem következik be hirtelen, és jobb a dolgokat lassan elkezdeni, mint hirtelen a feje tetejére állítani mindent. A hit, hogy a dolgokat máshogy is lehet csinálni, mindig a képességek előtt jár. Az iskolai osztályban különféle módon lehet tanítani a tanár személyiségétől függően. Senki ne próbáljon meg úgy tanítani, ahogy az személyiségének nem felel meg, mert az őszintétlenséghez és elkeseredéshez vezet.

Egy iskolai osztály életet megváltoztatni, legalább olyan nehéz, mint saját magunkat, és mindenképpen veszélyes és időigényes. De legalább ilyen mertekben örömet okozó. A kiindulópont az elégedetlenség. Ha valaki tökéletesen elégedett a tanítás tekintélyelvű módszerével, és azzal, ahogy ebben a környezetben a gyerekek élnek, akkor minden változtatás céltalan. A tekintélyelvű tanárok között vannak kedves és brilliáns emberek, akik meg tudják győzni a tanulókat, hogy az, amit az iskola követel, értelmes dolog, és ezért a változtatás nem szükségszerű.

Ha azonban a tekintélyelvű stílus elkeserít valakit, és nehézségeket okoz neki ezt a szerepet fenntartani, vagy ha bántja az unalom és annak tudata, hogy amit az ember tanít, nem lényeges, nem fontos, akkor van értelme más megközelítésekkel kísérletezni. Mielőtt az ember ehhez hozzáfogna, próbálja meg egy barátjának mindazt elmondani, ami arra készteti, hogy megpróbáljon változtatni.

Szintén hasznos lehet visszaemlékezni arra, hogy milyen volt tanulónak lenni, felidézni a kudarcokat, az örömöket, a felfedezéseket, az unalmat az osztályban. Nekem ezek fontos dolgok, és igyekszem elkerülni azokat a jelenségeket, amelyek nekem keserűséget okoztak akkoriban.

Egyik módja a változtatások elkezdésének az lehet, hogy az ember bevezet egy tízperces időszakot, amelyre nincs előre tervezett tevékenység. Ezt a tíz percet nem nehéz megtalálni az időben, mert amit a tanulóknak el kell végezni az iskolában, az hosszúra ki van nyújtva, hogy kitöltse az időt. Ebben a 10 percben a tanár sok dolgot felajánlhat, ami érdekes lehet, és amit az osztályban csinálni lehet. A gyerekeknek azonban meg kell hagyni a szabadságot arra is hogy ebben a 10 percben ne csináljanak semmit.

Mindenképp el kell mondani, hogy semmit, ami a 10 percben történik, nem fogsz értékelni és osztályozni. Ez a 10 perc a gyerekek ideje, és ezt tisztelni fogod. Egy lépést vissza kell lépni, és meg kell figyelni, hogy mit választanak. Hátra kell lepni egy lépést, de nem kell eltűnni. Világossá kell tenni, hogy nem fogod megmondani, hogy mit csináljanak, de rendelkezésükre fogsz állni minden eszközzel, amivel rendelkezel, és kész vagy arra is, hogy egyszerűen beszélgessél velük.

Erre a 10 percre legyél a tanár helyett egy felnőtt, aki fiatalokkal tölti az idejét, legyél egy információforrás, ha erre szükség van, vagy egy lehetséges barát, de ne legyél igazgató, bíró, vagy adminisztrátor. Ha a dolog működik, meg lehet hosszabbítani a tíz percet re vagy ra, amennyire csak te és a gyerekek ezt hasznosnak érzitek. Lehetséges, hogy ez a tíz perc lesz az iskolai élet legfontosabb ideje, és idővel kiterjedhet az egész napra.

A gyerekek választhatnak különböző olvasmányok közül, vagy önmaguk javasolnak valamit, de lehet hogy csak beszélgetnek valamilyen témáról, vagy valamit megpróbálnak dramatizálni. A gyerekek kitűzhetnek önmaguknak feladatokat, és megpróbálják azokat maguk megoldani. Tervezhetnek épületeket, beszélhetnek a pénzről, vagy ők adnak feladatokat a tanárnak. Lehet újságot olvasni, aktuális eseményekre reagálni, esetleg felmerül, hogy valamilyen téma kapcsán meg lehetne hívni valakit az osztályba, aki egy témáról hosszasabban tud mesélni stb.

Bármiről is legyen szó, meg kell adni a lehetőséget a semmittevésre, a beszélgetésre, az írásra, az olvasásra, de a zenehallgatásra vagy a játékra, táncra is. Ugyanerre a 10 percre hozhatnak magukkal a gyerekek valamit, amit fontosnak tartanak a többieknek megmutatni. Gondold át, hogy mi is történik ezek alatt a tíz percek alatt, és tanuld meg azt, hogy vezetteted magad a tanulóktól. Ha valami egy csoportot különösen érdekel, akkor te is tanulj meg erről a dologról sokat, és mutasd meg, hogy merrefele lehet a dolgokat még elmélyíteni.

Ezzel példát adhatsz a csoportnak arra, hogy mit is jelent az egy-egy témával való elmélyült foglalkozás, amire az iskola olyan ritkán ad lehetőséget. Ha nem tudsz semmit a témából, akkor hívj meg valakit, hogy ő találkozzon a gyerekekkel. És akkor — ez fontos — újra lépjél hátra egy lépést. Legyél magad szabad, és szabadulj meg a segítség tekintélyelvű formájától. Jó gondolat az iskolába meghívni más szakmák képviselőit, legyenek azok festők, írók, üzletemberek, újságírók stb. Ezeknek az embereknek vannak olyan tapasztalataik, amelyekkel egy tanár nem rendelkezik.

Meg lehet hívni persze egészen egyszerű embereket is, akikkel mégis nagyon érdekes lehet beszélgetni. A döntéseket meg kell hagyni a gyerekeknél, akiknek ez lesz a szabadság ideje, az idő, amely felett rendelkezhetnek. Meg kell tanulnod, hogy gyerekeid nemet mondjanak dolgokra, amiket pedig te szívesen megtanítanál nekik.

Mindenki csak saját maga hozhatja létre a tudását egymásra építve a tapasztalatokat. A tananyagban, amit egy központi szakértő rendszer ír elő, nincsen benne ez az építkezési lehetőség, bármennyire is ezt állítja magáról. Sokkal több lehetőség nyílik a képzettség felépítésére, ha az iskolai osztályok gyakran látogatnak meg helyeket az iskolán kívül, legyenek ezek múzeumok, könyvtárak, vagy munkahelyek stb.

Ezeket az alkalmakat nem szabad másodrendű fontosságúnak tartanunk a tradicionális tanításhoz képest. A gyerekek itt láthatják azt, hogy mit csinálnak a felnőttek ezeken a helyeken, és itt kaphatnak motivációt arra, hogy valamely foglalkozás felé fejlődni akarjanak. Ezen az úton nemcsak kellemes tapasztalatokat szereznek. El lehet látogatni egy bíróságra, egy szegénygondozóba, menhelyre stb. A mai iskolában a gyerekeknek gyakran csak papíron vannak jogai. Azt kell tenniük, amit a tanárok nekik mondanak, különben fegyelmezni kezdik őket, és kinevezik őket problémás, fegyelmezetlen gyereknek.

Ha nem érdekli őket a tananyag, amit a tanár számukra előír, akkor azt mondják róluk, hogy nincs motivációjuk. Valójában ezek a dolgok csak kiegészítői a tekintélyelvű tanár szerepének, és megszűnnek, ha a tanár képes viselkedését átalakítani úgy, ahogy azt a korábbiakban megpróbáltam leírni. Az osztályban előforduló konfliktusokat meg kell beszélni, de nem kell, hogy a tanár büntetéssel válaszoljon rájuk.

Ha egy tanár megbüntet két egymással verekedő gyereket, akkor ezzel nem oldotta meg a problémát, hanem sokkal inkább elrontotta azt. Nem csökken a két gyerek közötti ellenszenv, és megnő mindkét gyerekben az ellenszenv a tanárral szemben.

Mindez nem azt jelenti, hogy a tanár tartsa távol magát a konfliktusoktól, és hagyja, hogy a gyerekek egymást verjék. Le kell állítania a verekedést, de igazan az a fontos, hogy mit csinál ezután: megbüntetheti a gyerekeket, adhat nekik rossz magatartás jegyet, elküldheti a gyerekeket az igazgatóhoz, vagy egy egészen más utat választhat: odafordulhat a veszekedőkhöz és megkérdezheti: "Mi történt?

Az egész verekedést az élet részének kell tekinteni, nem pedig valamiféle rendzavarásnak. Persze mindez nem azt jelenti, hogy a tanárnak feltétlenül meg kell szakítania a tevékenységet, amivel éppen foglalkoznak, ha egy konfliktus kitör.

A vitát el lehet halasztani kedvezőbb időkre, de a dologgal foglalkozni kell. A konfliktusok megoldására sincs általános recept, sok függ a tanári intuíciótól, a gyerekektől, az egész osztály légkörétől. Miért nem lehetnek a gyerekek hangosak? Miért kell mindennap ugyanott ülniük, állniuk? Miért ne beszélgethetnének egymással? Miért kell jelentkezniük, ha felelni akarnak? Miért kell házi feladatot írniuk? A tanárnak nem könnyű hatalmi helyzetét feladni, aminek nevében kényszereket alkalmazhat, büntetéseket oszthat ki, intőket írhat, pofozhat és verhet ami ugyan törvényileg tilos, de mint tudjuk, előfordul.

Ha valaki új módon kíván tanítani, akkor meg kell tanulnia a hatalom ezen — neki pozíciója adta - eszközeiről lemondani. Nem fogok jegyeket adni, nem fogok büntetni, senkit nem fogok az igazgatóhoz küldeni. És ha ezt egyszer elhatározta, akkor emellett ki is kell tartania.

Ez nem mindig könnyű. Aki ilyen alapelveket meghirdet, és azután nem ezek szerint cselekszik, az újabb nehézségeket okoz magának. Jobb talán lépésről lépésre menni előre: csak akkor fogok jegyeket adni, ha ez mindenképpen szükséges, és az igazgatóhoz csak akkor fogok valakit elküldeni, ha abszolút veszélyhelyzet van. Ha valaki lemond a hatalmi eszközökről, tekintélyelvről, és megpróbál egy szabadabb tanítási stílust megvalósítani, akkor tudnia kell, hogy mindezt nem elég szavakban hirdetnie.

Csak ha a tanár elég hosszú ideig tartja magát a szavaihoz, akkor válik világossá a gyerekek számára, hogy a szavakat őszintén gondolta. Az első év, amikor a konfliktusok elnyomása helyett, azokat nyíltan az osztály előtt megbeszélik, és a problémákra közösen keresnek megoldásokat, kemény év lehet. Különösen kényes, veszélyes szituációkban könnyű visszaesni a tekintélyelvű tanár szerepébe.

A tanári szabadság mértéke iskoláról iskolára változó. Ezért amikor egy tanár, aki hisz abban, hogy a gyerekekkel kooperálva is lehet tanítani, jól teszi, ha megpróbálja megtudni, hogy az iskola, ahova tanítani mehet, mennyi szabadságot biztosit majd neki. Nem biztos, hogy azok az elvek, amelyeket az iskolaigazgató előad, fedik a valóságot. Vannak igazgatók, akik nagy szabadságot ígérnek a tanárnak, de valójában azután nagyon is ellenőrzik, és olyan keretek közé szorítják a tanárt, amelyek egy nyitott osztály megteremtését lehetetlenné teszik.

Sajnos nagyon kevés olyan igazgató van, aki valóban támogatja azt a tanítási módot, amit az eddigiekben leírtam. Mindezek miatt a tanár, aki munkát keres, jól teszi, ha nem csupán az iskolaigazgatóval beszél, hanem meglátogat egy órát is, ha lehet, beszélget gyerekekkel, és egyáltalán figyel.

A szünetek hangulatából, a gyerekek, a tanárok arcáról sok minden leolvasható. Az igazán jó igazgatót azután persze csak akkor lehet felismerni, ha nehéz helyzetekben támogatja a tanárt, és nem esik pánikba, ha felülről a konzervatívok nyomása alá kerül. Egy nyitott osztály az első pillanatban veszélyesnek tűnhet az iskolai élet sok résztvevőjének:.

Mindezekért az út, amely egy nyitott osztályhoz vezet, a tanár számára nem lesz könnyű. Sokszor fogja érezni, hogy egyedül van, és erősnek kell lennie a hitben, hogy a dolog megéri, és gyümölcsöket fog hozni a gyerekeknek és neki magának is. Mindenki tudja, hogy az újítók veszélyeknek vannak kitéve, és a társadalmi környezet gyakran ellenséges velük szemben.

Ez a szituáció igaz az újító tanárra is. Gyakran kell kompromisszumokat kötni az iskolaigazgatókkal, vagy más hatalmi helyzetben levő emberrel, annak érdekében, hogy a kísérlet tovább folyhasson.